Penelope Ward – Drága Skylar
2021. augusztus 28. írta: szaffipolca

Penelope Ward – Drága Skylar

img_8717.JPGA Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg a nálunk is nagyon népszerű szerző Penelope Ward: My Skylar - Drága Skylar című regényét, mely egy gyerekkori barátságból kialakuló gyönyörű, de viszontagságokkal teli szerelem történetét meséli el. Kövesd az állomásokat  és a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a könyvet a kiadó felajánlásában.

Fülszöveg

Egyik dolog jött a másik után, ami elválasztott bennünket, így félelemben töltöttem az elmúlt évtizedet, hogy örökre elveszítem Skylart. Először jött a rák, amit túlélt ugyan, ám azután elmondhatatlan dolgokon ment keresztül miattam. Ezért elhagyta a várost. Éveken át azt hittem, hogy nem láthatom soha többé.

De most visszatért… és egy másik pasassal él.

Nem érdemlem meg mindazok után, amit átélt miattam, de nem tudok nélküle élni. Ez az utolsó esélyem, mert élete legnagyobb hibáját készül elkövetni. Látom a tekintetén, hogy nem szereti. Még mindig engem szeret… éppen ezért kell megállítanom, mielőtt túl késő lenne.

Forró és szenvedélyes, „barátságból lett szerelem” regénye

– olyan fordulattal, amitől összeszorul a szíved…

A My Skylar – Drága Skylar önálló regény, de kapcsolódik

a Jake Undone – Jake megadja magát történetéhez.

 

Értékelés

Ez volt ám a fordulatos regény! Annyi érzelem, történet és év szorult ebbe a kicsivel több, mint négyszáz oldalba, hogy nehéz belefogni az értékelésbe. Honnan is kezdjem?

Az első, amit mindenképpen megjegyeznék, a könyv hatalmas érzelmi reakciókat váltott ki belőlem. Skylar és Mitch története nem egy könnyed nyári olvasmányt takar, ha nekiállsz, készülj fel a zuhanásra. A kötet 15 évet ölel fel, és egészen a két főszereplő gyerekkoráig nyúlik vissza, a tíz és tizenegy éves Skylarig és Mitchig, akik a nyári szünetben ismerkednek meg, és egymásban lelkitársra lelnek. Mitchnek vissza kell menni szülihez a szünet végén nagymamájától, így elszakadnak egymástól öt teljes évre. Középiskolás diákokként találkoznak újra, ahol a barátságuk - ami soha nem is volt igazán csak barátság -, átfordul szerelemmé. De az élet kegyetlen, és közbeszól. A két fiatalnak éveken át kell testileg és lelkileg szenvedni, hogy újra visszatérhessenek a gondtalan életbe. A gondok újra akkor kezdődnek, amikor Mitch egyetemre kerül. Újabb megpróbáltatások és egy újabb váratlan fordulat szakítja el a két fiatalt. Lehet még innen visszaút?

Annyira izgatott ez a kérdés, hogy nem bírtam letenni a könyvet. Az írónő már egy másik könyve által ugyanezt tette velem, beleragasztotta a könyvet a kezembe. Minden fejezet vége függővéges volt, egy kis kitekintés vagy utalás a jövőre a vonatkozóan, ami egyszerűen annyi kérdést vetett fel bennem minden alkalommal, hogy tovább kellett lapoznom. Természetesen egy nap alatt elolvastam, nem bírtam úgy létezni, hogy nem tudom mi lesz a történetük vége, amit persze most nem árulok el. Olvasás közben minden történt velem, nevettem (hangosan), sírtam (hangosan), csúnyákat mondtam, kiakadtam, félretettem, lenyugodtam, újra elővettem, folytattam. Többször éreztem, hogy nem kedvelem Skylart, zavar Skylar, az ő személyiségével nem tértem napirendre. Folyton Mitch helyett döntött, olyan kérdésekben, amikben a fiúnak is lett volna beleszólása és döntési joga. Amikor döntött - persze rosszul -, és látta, hogy senkinek sem jó, cserbenhagyta szerelmét. Soha nem volt önző a döntése, a leghelyesebben akart cselekedni, de szegény Mitchet én már annyira sajnáltam, hogy néha azt kívántam, hagyja már ezt a lányt. Mitch a világ egyik legjobb embere lehetne, ha valóságos lenne, kicsit mániákus ugyan, de imádnivaló karakter. Igazából túlságosan is lehetetlenül jó.

Penelope írói stílusa lendületes és olvasmányos, nagyon érti, hogyan kell lekötni az olvasó figyelmét. Nem mondom, hogy a könyv hibátlan, mert nem. Egy fordulattal több volt benne, mint szükséges lett volna, és a karaktereknél is éreztem némi túlzást, de végsősoron mégis elérte, hogy ne eresszen egy pillanatra sem a története.

Mit adott nekem a könyv? Egyrészt, élmény volt olvasni, ezt a mindent kibíró szerelmi történetet, látni a feltétel nélküli szeretet erejét. A szereplők hibáztak, éltek, hol rosszul, hol jól döntöttek, éppen ezért volt életszerű sok mozzanata ennek a történetnek. Egy dologban nem értettem egyet, úgy jött ki, mindenki Mitchet - saját magát is beleértve őt - hibáztatja az utolsó fordulat miatt, amiről a fülszövegben is olvashatunk. Kifejezetten nem Mitch volt okolható a történtek miatt, sokkal inkább két másik karakter, és abszolút nem értettem egyet abban, hogy nem áldozatként lett kezelve az egyébként ténylegesen ártatlan karakter.

Mindamellett, hogy ez egy szívszorító történet, rengeteg humor és humoros karakter is feltűnik. Jake és a papagáj kiemelt kedvenceim, ők voltak azok, akiknél hangosan felnevettem minden alkalommal, amikor feltűntek. Erősen jelen van az erotika, is, nem is tudom, van-e olyan oldal, ahol ne kerülne elő valamilyen formában szexuális utalás, de ha őszinték akarunk lenni, ha valakinek a fejében járunk, tudnánk nélkülözni ezt a tényezőt, ha leírnánk egy napi gondolatmenetét? Nem. Így végül is, érthető, de néha a kevesebb több.

Szerettem ezt a könyvet, és szerettem azt is, hogy sok mindenre rávilágít, és olvasás után az ember sok mindent megtanul értékelni. Apró dolgokat. És a nagy dolgokat is. Azokat főleg.

Értékelés: 4,5/5

 

Olvasási tipp: Bár önálló kötet, ha még nem olvastad a Jake megadja magát című könyvet, érdemes azzal kezdeni, mert így sok spoilert tartalmaz a kötet a másik történetre vonatkozóan.

A könyvet itt vásárolhatjátok meg. Beleolvasási lehetőség itt.

 

Adatok

Penelope Ward - Drága ​Skylar
Eredeti cím: My Skylar
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 416
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
Kötéstípus: kartonált
ISBN: 9789635617166

undefined_imgur.jpg

 

Nyereményjáték

A regény egyik nagy poénja a Bőgős Orgazmus nevű koktél, természetesen nem fedjük fel honnan ered a név, a könyvben megtaláljátok. Viszont a játékot a koktélokhoz kötjük! Minden állomáson kiemelt betűkből kell összeállítani egy-egy izgalmas koktélnevet, ezt írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába .

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

 

a Rafflecopter giveaway

 

További állomások

Blogturné Klub

08.25 Kelly és Lupi olvas
08.28 Szaffi polca
08.31 Sorok között extra
09.03 Hagyjatok! Olvasok! extra
09.06 Sorok között
09.09 Hagyjatok! Olvasok!

A bejegyzés trackback címe:

https://szaffipolca.blog.hu/api/trackback/id/tr8316667208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása