Sarah J. Maas: Ég ​és lélegzet háza (Crescent City 2.)
2022. október 22. írta: szaffipolca

Sarah J. Maas: Ég ​és lélegzet háza (Crescent City 2.)

Blogturné

img_3501.jpgA Könyvmolyképző Kiadónál megjelent a nagysikerű Föld és vér házának folytatása, az Ég és lélegzet háza! A sorozat második kötetében még több karakterrel ismerkedhetünk meg, a cselekmény még csavarosabb és érdekfeszítőbb, és persze romantikában sincs hiány. Tartsatok bloggereinkkel ezen a turnén is, hiszen egy szerencsés játékos megnyerheti a kiadó által felajánlott nyereménypéldányt!

 

Fülszöveg

A LEGVESZEDELMESEBB ERŐ
A LEGVADABB SZENVEDÉLY
A LEGKEGYETLENEBB SORS

Bryce Quinlan és Hunt Athalar próbál visszarázódni a normál kerékvágásba – megmentették Crescent Cityt, de annyi minden fordult fel fenekestül az életükben, hogy leginkább csak pihenni szeretnének. Le akarnak lassítani. Kiderítenék, mit tartogat számukra a jövő.

Az Aszterek eddig tartották a szavukat, békén hagyták őket. De így, hogy a lázadók lassacskán egyre inkább kikezdik az Aszterek hatalmát, az uralkodók jelentette fenyegetés nőttön-nő. Bryce, Hunt és a barátaik belekeverednek a lázadók terveibe, és választaniuk kell: vagy csendben tűrik az elnyomást, vagy megküzdenek azért, amit helyesnek tartanak. És mint tudjuk, a hallgatás sosem volt az erősségük…

A #1 bestseller FÖLD ÉS VÉR HÁZA szexi, akciódús folytatásában Sarah J. Maas lebilincselő történetet sző egy robbanásközeli állapotban lévő világról és azokról, akik bármit megtennének, hogy megmentsék.

HAGYD, HOGY MAGÁVAL RAGADJON!

 

Értékelés

Sokat gondolkodtam, hogyan fogjak neki az értékelésemnek, méghozzá azért, mert az új SJM-könyvek elolvasása után már nem érzek ugyanúgy, mint régebben. Az Ezüst lángok udvara kapcsán már egyértelművé vált számomra, hogy elvesztettük a megszokott Sarah-stílust; az írónő elindult egy új vonalon, ami elég megosztó. Az alapok nagyon jók, mindig szuperül indulnak a sorozatai, aztán történik valami, és minden összekuszálódik. Éppen ezért az értékelésemet „feldarabolnám” és elemenként nézném végig, mi az, amit, szeretek, és mi az, amit már nem érzek magaménak.


Világépítés

Kezdem a számomra legkedvesebbel, a világépítéssel. A high fantasy a kedvenc műfajom, konkrétan szívemnek csücske, ugyanis a valóság elől egy kitalált világban a legjobb elbújni. Szabadjára engedhetem a képzeletem, elmerülhetek egy csodás univerzumban, ahol gyönyörű vagy ijesztő lényekkel találkozhatok, küldetésekben vehetek részt, és ott lehetek, amikor hőseink megmentik a világot. Nem mondom, hogy Sarah valami teljesen egyedit és újat hozott létre, mert nem, de a felhasznált inspirációt remekül ültette át saját elképzeléseihez. Minden kitalált világához kapunk egy-egy térképet, ez esetben Lunathionról. Ami miatt szeretem, hogy nincsenek megjegyezhetetlen vagy kimondhatatlan nevek, ilyenekkel találkozunk, mint például Óváros, Holderdő, Holtak kapuja, Húspiac, Isztrosz folyó vagy Griffin Régiség-kerekedés. Tehát, örökzöld, klasszikus nevek. Az elsőfény látja el energiával a várost, bulizóhelyek működnek, és van TV, amin lehet nézni naplabdameccset. Szintén érdekes, hogy a kard jelenléte nem zárja ki azt, hogy itt-ott néha ledobnak egy-egy bombát, vagy előrántanak egy pisztolyt. Üdítő volt számomra ez a fajta világfelépítés, szinte lüktet és vibrál a város az oldalakon keresztül, és szerintem ez az, amit Sarah J. Maas nagyon jól át tud adni. Lények tekintetében eléggé vegyes, és ez az egyik kulcseleme a könyvnek. A vérfarkasoktól kezdve a tündéreken át az angyalokig szinte mindenféle és fajú lénnyel találkozhatunk, na és persze a démonok sem maradhatnak ki a sorból.


Fő cselekmény

A háttérben húzódó cselekményszál – ami mentén futnak az operatív szálak – rettentően érdekes. Ebben a részben körvonalazódik igazán hova is fut ki a történet, mi a célja ennek a sok szereplőnek. Erről többet nem is árulok el, mert spoiler lenne, de ez a rész tartogat némi AHA-élményt.


Mellékszálak

Azt hiszem, itt vérzett el nálam sztori. Oké, nem vérzett el, de fájdalmasan sikoltozott. A történet több szemszögből íródott E/3-ban, ami pörgőssé és ropogóssá tette számomra az olvasási élményt, és ez eddig rendben is van. Viszont a szál, amin elindul az egész cselekmény, végül nem is vezet sehova (legalábbis direktben nem), és miközben valami fontos történik a világukban, egy-két oldalt leszámítva mégsem történik semmi a könyv egésze alatt. Picit amolyan mennek-mendegélnek érzésem volt végig, az oldalszám teljes mértékig indokolatlan.


Írói stílus

Attól függetlenül, hogy nem pörgött a cselekmény, mégsem tudtam letenni a könyvet, mert az mindenképpen Sarah javára írható, hogy képes úgy írni, hogy lekössön. Tesz egy kis csavart ide, egy kicsit oda, valamit, amit lehet várni, a szöveget olvasmányossá varázsolja, és nem enged el. A feszültségkeltéshez van érzéke, ez tény, és fenn tudja tartani a figyelmet is, és erre nem mindenki képes.


Karakterek

El is érkeztünk pontlevonásom fő okához. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy amikor annyira sok lehetőség áll SJM előtt, hogy megalkosson egy sor érdekes személyiséget, mégis mi történik a sorozatai második kötetében, ahol mindenki kifordul önmagából? Nagyjából alig tudtam szeretni valakit Ithanen kívül, mert végül a legeslegnagyobb kedvencemből is ***ide nem is tudok szót*** csinált, aki nem más, mint Ruhn. Ő is kapott egy érdekes szálat, amiből akkora lehetetlen személyiség- és mindenféle zavar kerekedett ki, amit azóta sem tudok feldolgozni. Egy mondata romba döntötte teljes karakterének a komolyságát. A többiek összemosódtak. A férfiak mind magashelyesizmosvédelmező alakokká váltak, a személyiségük össze- és elmosódott idővel, és a szerelmesábrándos jelzőt voltam kénytelen rájuk ragasztani. Bryce sem lett a kedvencem. Szívből elegem lett a Juniper és Fury vonalból is, mert Juniper nagyon idegesítővé vált, plusz szerintem teljesen feleslegessé, ahogy Fury is, akinek a személyisége ottmaradt valahol az első részben, pedig hatalmas lehetőség bújkált benne. Ő is szerelmesábrándos karakterré vált, aki azontúl, hogy szerelmesen néz, nem igazán csinál semmit. És ilyen sok szál esetében a felesleges szereplők feleslegesek.

Akikről viszont többet olvastam volna, és még személyiségük is akadt, az Ruhn bandája, azaz Tristan és Declan plusz még valaki (titkos). Ők kaptak egy szuper cselekményszálat is, el tudtam volna képzelni azt, hogy csak róluk és az ellopott valamikről olvasok. Ez volt a kedvenc részem, annyira vártam, hogy az ő szemszögüket lássam.

 
Erotika

Érezhető, hogy Sarah egy ideje az erotikus tartalom útjára lépett, sőt, egy teherautóval hajtott rá. Őszintén szólva, nekem az a szakasz tetszett, amikor egyensúlyozott a young adult és a new adult határán. Aztán történt egy nagy ugrás, és a karakterei erotika-központúak lettek, amit azért sajnálok, mert a történeteiben sokkal több a lehetőség, így viszont a túl sok és céltalan spicy jelenet elveszi az élét a felépített világnak és a cselekménynek is. A kevesebb néha több.

Összességében tehát, többet vártam volna ettől a résztől, mert az elsőt nagyon-nagyon szerettem. Erősen érződik egy amolyan átkötésféle célzat, így remélem, a következő rész elhozza azt, amit elvárok a sorozattól és az írónőtől is. A világkép továbbra is már önmagában le tud kötni, illetve a sok érdekes újdonság, ami kiderült ebben a részben hajt a következő felé, és várom is, de szeretném, ha Sarah visszatalálna kicsit önmagához, és nem más írónő hatása érvényesülne nála, mert ennél sokkal több van benne.

Értékelés: 4/5⭐

 

Ha az ajánlóm felkeltette érdeklődésed, ezen a linken megvásárolhatod a könyvet!

 

Adatok

Sarah J. Maas: Ég ​és lélegzet háza 
Eredeti cím: House of Sky and Breath
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 872
Fordította: Szabó Krisztina
Kötéstípus: kartonált, keménytáblás védőborítóval
ISBN: 9789635971190, 9789635971206

 

310693232_5257765497686036_2071401169628222276_n.jpg

 

Nyereményjáték

Sarah J. Maas munkásságának egyik legnagyobb erénye az erős női karakterek megalkotása. Jelenlegi játékunk során az írónő női karaktereire fókuszálunk. Minden bejegyzésben találtok egy-egy nevet, amelyekből kihagytunk pár betűt, a ti dolgotok pedig az lesz, hogy kitaláljátok, hogy melyik női karakter nevére gondoltunk, és beírjátok a helyes megoldást a Rafflecopter megfelelő dobozába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

 

E_i_e L_ch_n

 

a Rafflecopter giveaway

 

További állomások

Blogturné Klub

10.18. – Fanni’s Library
10.20. – Sorok között extra
10.22. – Szaffi polca
10.24. – Könyvvilág
10.25. – Csak olvass!
10.28. – Readinspo
10.30. – Függővég
11.01. – Könyv és más

A bejegyzés trackback címe:

https://szaffipolca.blog.hu/api/trackback/id/tr8517959510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása