Leia Stone – Fallen ​Academy – Bukottak Akadémiája: Első év
2021. október 10. írta: szaffipolca

Leia Stone – Fallen ​Academy – Bukottak Akadémiája: Első év

Könyvértékelés és nyereményjáték

img_0376.JPGMár megjelent Leia Stone nagysikerű angyalos sorozata! A humorral átszőtt, izgalmakban és romantikában is bővelkedő kötetről a Blogturné Klub bloggerei mesélnek, egy szerencsés pedig meg is nyerheti a könyv egy példányát.

 

 

 

Fülszöveg

A fekete szárnyak rendellenesek,
eladni a lelkét a démonoknak hiba volt,
de tényleg lehetetlen belezúgni egy seggfejbe?

Amikor az angyalok alászálltak, hogy birokra keljenek a Földet pusztító démonokkal, összekeveredett erejük megfertőzte az emberiséget. Angyali vagy démoni erő várt mindenkire. Miután a Feltárási ceremónián Brielle-nek szárnyai nőnek, biztosra veszi, hogy angyali erővel bíró égi vált belőle. Egészen addig, míg meg nem látja, hogy a szárnyai feketék.

Fiatalon eladta a lelkét, hogy megmentse édesapja életét, és ezzel az Alantasok Akadémiájához láncolta magát. Egészen addig, míg egy égi harcba nem száll érte, hogy felvételt nyerjen a Bukottakhoz, Angyalváros elit akadémiájára. Égi tanítómesteréhez, az elképesztően jóképű Lincoln Greyhez azonnal vonzódni kezd. Először úgy tűnik, csupa móka lesz az iskola, mígnem Brielle és Lincoln már az első napon egymás torkának esnek.

Annak bebizonyítására, hogy semmi keresnivalója a Bukottak Akadémiáján, egy abrus démon az egész iskola előtt feltárja, hogy ismeri Brielle titkát. Így minden másnál fontosabbá válik, hogy Lincoln Brielle épségéért harcoljon. Azonban Lincoln legnagyobb meglepetésére a védelménél sokkal bonyolultabb feladat vár rá: nem beleszeretni a lányba…

Légy részese a történetüknek!

 

Értékelés

Angyalok és démonok? Jöhetnek! Imádok minden olyan történetet, melyek a menny és pokol teremtményeiről szólnak, kiváltképp, ha meg vannak spékelve egy kis disztópikus fűszerrel. Ezért is örültem nagyon, amikor megláttam a Fallen Academy fülszövegét, úgy éreztem, ez egy nekem való olvasmány lesz.

A történet főszereplője Brielle, aki éppen a Feltárási ceremóniára készül. Miután az angyalok és a démonok összecsaptak, erejük szétszóródott az emberek között, és ahhoz, hogy kiderüljön ki milyen erőt kapott – melyeket a gyerekeknél inaktiválnak felnőtt korukig –, ezen a ceremónián kell részt venniük, majd a feltárás eredményének fényében továbbtanulniuk. Brielle sorsa azonban már ezelőtt megpecsételődött, hiszen édesanyja eladta a saját és véletlenül a lánya lelkét is egy démonnak, hogy segítsen egy családtagon. A Feltárási ceremónia tartogatott némi meglepetést, így Brielle az angyalok akadémiájára kerül, hogy ott folytassa tanulmányait. A ceremónián ismeri meg későbbi kiképzőjét is Lincoln személyében, aki közvetlenül az arkangyaloknak, dolgozik és közben a háborús övezetben tevékenykedik. Brielle és Lincoln sorsa összekovácsolódik, így egy romantikus szál van készülőben.

Nehezen határoltam be ennek a könyvnek a műfaját, azontúl, hogy fantasy, nem tudom megállapítani, hogy YA vagy NA. Ha kiveszünk egy-két káromkodást és erotikusabb jelenetet egyértelműen YA (hiába a felnőtt kor), főleg, ha az írásmódot vesszük. A szereplők személyisége, főként a főhősnőé kidolgozatlan és kiforratlan, és sajnos ugyanez vonatkozik a háttércselekményekre és a múltbéli történések leírására. Számomra nem teljesen egyértelmű a háborús felállás, ezt a részét nagyon elnagyoltnak éreztem. A szerző a hangsúlyt a hősnő személyiségére és harcbéli fejlődésére helyezte, illetve kapcsolatai alakulására. Bevallom, nekem ebből a könyvből hiányzott még százötven oldal, ahol bővebben kaphattam volna még a háttértörténetből. Kicsit in medias res indult a sztori, a könyv elején egy fejezetnyi felvezetés, illetve esetleg a későbbiekben egy bővebb kibontás elfért volna. Elnagyolt volt a cselekményszál, én sokkal alaposabban belevittem volna az olvasót a részletekbe. Az írásmód is lehetett volna élvezetesebb, mert a nyelvezete egyszerű. Ebből kifolyólag gyorsan lehet a haladni a könyvvel. Hiányzott pár szókép, az én lelkemet mindig megmelengeti egy-két szépen megírt metafora.

Amit mindenképpen kiemelnék, hogy az ötlet nagyon szuper és a történet érdekes. Egy szereplő pedig teljesen levett a lábamról, aki természetesen nem más, mint Lincoln. Szerintem ő egy nagyon érdekes figura, titokzatos és zárkózott, izgalmas volt figyelni, ahogy kibontakozik a történetben. Az arkangyalok szintén a kedvenceimmé váltak, szívesen olvastam volna róluk kicsit többet, tetszett, ahogyan belefolytak az emberiség sorsába.

A könyvet azoknak ajánlanám, akik egy kis könnyed kikapcsolódásra vágynak, nem akarnak bonyolult könyvet a kezükbe, inkább csak egy laza paranormális fantasyt keresnek. Szerintem ez a könyv a 16+ korosztálynak tökéletes, ha valakit nem zavar a káromkodás – mégis csak 18 év alattiakat említek –, akkor nyugodtan vágjon bele! Amit kaphatsz ettől a történettől: laza humor, angyalok, démonok, harc, disztópia, romantika, évődés, szócsaták.

Értékelés: 3/5⭐

 

A könyvet itt vásárolhatjátok meg. Beleolvasási lehetőség itt.

 

Adatok

Leia Stone –  Bukottak Akadémiája: Első év
Eredeti cím: Fallen ​Academy – Year One
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 312
Fordította: Lankovits Bernadett
Kötéstípus: Kartonált
ISBN: 9789635617111

 

244358623_6425441650830128_5633669137551187418_n.jpg
 

Nyereményjáték

Szereted az angyalos könyveket? Akkor ez a játékunk neked szól! Minden állomáson egy angyalos könyvből találsz idézetet, a feladatod, hogy beírd a rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy honnan is idéztünk.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

De a könyvtárban körbenézve melegség öntötte el. Mindig is szerette azt a halványan édes, dohos illatot, amit csak egy teremnyi könyv képes létrehozni. Megnyugtatónak tartotta a lapozgatás hangját.

 

a Rafflecopter giveaway
 

További állomások

Blogturné Klub

10.06. Sorok Között értékelés
10.08. Sorok Között extra állomás
10.10. Szaffi Polca
10.13. Fanni's Library
10.16. Hagyjatok! Olvasok! blog

A bejegyzés trackback címe:

https://szaffipolca.blog.hu/api/trackback/id/tr4316715322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása