Stacey Halls Magyarországra látogatott, és ennek apropóján lehetőségem nyílt interjút készíteni az írónővel. A PesText fesztivál keretein belül Szűcs Péterrel beszélgetett, valamint dedikált is a magyar rajongók nagy örömére. 2022. tavaszán olvastam először Staceytől, és azóta is tűkön ülve várok minden friss megjelenést. A könyvei alapját valós események, személyek, helyszínek, és a történelem fekete foltjai biztosítják. Regényeiben keveredik a valóság és a fikció, a misztikummal átitatott sorok könnyen beszippantják az olvasót sajátos világába.

Kedves Stacey,

Először is, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést, mind az interjúra, mind a magyarországi látogatásra vonatkozóan.

Olvastam az önéletrajzodban, hogy újságírónak tanultál, és számos neves portálon jelentek meg írásaid. Mikor érezted először azt, hogy van benned egy történet, amit ki kell írnod magadból, és mindezt hosszabban, regény formájában?

Gyerekkorom óta mindig is írtam. Olvasni és a történeteket kitalálni a kedvenc hobbim volt, írtam, hogy történeteket adhassak a barátaimnak. Kezdetektől fogva tudtam, hogy valamilyen módon a szavakkal szeretnék dolgozni, így néhány évig újságíróként helyezkedtem el, mielőtt szépirodalmat kezdtem volna írni. Rengeteg energia és lendület áll az első regényem mögött, amit egyébként mindössze két hónap alatt írtam meg. Soha nem tudnám újracsinálni!

A Familiárisok hatalmas sikert aratott nemzetközi szinten is, a misztikummal átszőtt, valós történéseken alapuló regény sokunk kedvencévé vált. Számítottál ekkora sikerre? Hogy élted azt meg?

Nem számítottam ekkora sikerre, de reméltem, hogy az emberek kapcsolódni tudnak a történethez, annak ellenére, hogy 400 évvel ezelőtt játszódik. Mindazonáltal, hogy a nyugati civilizációban már nem ítélünk el embereket boszorkányságért, és nem is vagyok benne biztos, hogy a legtöbb ember hisz bennük, van valami végtelenül lenyűgöző azokban, akik azt állítják magukról, hogy hatalommal rendelkeznek, jobban ismerik önmagukat, mint mi, egyszerű halandók, akik csak botorkálunk az utunkon, próbáljuk irányítani az életünket, kisebb-nagyobb sikerrel. Nem feltétlenül erről szól a Familiárisok – ami egy boszorkánysággal vádolt emberek csoportját mutatja be -, de azt hiszem, mégis foglalkoztat minket a kérdés: „Valóban boszorkányok voltak?”

Nem érzem magam híresnek – nem vagyok híres! Örülök, hogy nem vagyok híres. Elég, ha a munkámat olvassák és néhányan kedvelik.

Második regényed, a Lelenc, nem sokkal a Familiárisok után került kiadásra. Mi adta az inspirációt?

A Lelenc című könyvet egy régi lelencház helyén álló londoni múzeum látogatása ihlette, ahol a XVIII. század közepétől az elhagyott gyermekeket fogadták be. Egy párizsi intézet mintája alapján működött, ami nagyon népszerű volt akkoriban; 25 000 gyermeket hagytak ott, hogy új életet kezdhessenek, távol a szüleiktől. Megdöbbentő volt számomra, hogy nem volt széles körben ismert az, hogy ez a hely – a maga nemében elsőként – biztonságot és reményt jelentett a gyermekeiket elhagyó anyáknak és apáknak, de teljesen mást jelentett a gyermekeknek, akiket fegyveres vagy háztartási szolgálatra képeztek ki. Ez vajon jobb élet volt, mint amit a szüleik nyújthattak volna? A szegény és törvénytelen gyermekek számára az élet nagyon nehéznek bizonyult akkoriban, azzal, hogy kaptak tetőt a fejük fölé, ételt, meleg helyet és munkát, az alapvető szükségleteiket kielégítették. Viszont az elképzelés, hogy a szülők lehetetlen áron vásárolhatták vissza gyermekeiket, nagyon kegyetlen akadálynak bizonyult a jövőbeni boldogságukra nézve. Nézelődve a múzeumban elgondolkodtam a zsetonoknál – amiket a szülők hagytak a gyermekeiknél a későbbi találkozás reményében –, mi lenne, ha egy anya visszavásárolná a gyermekét, és rájönne, hogy már elvitték?

A Mrs. England című történet a járvány tombolásának idején íródott. Hogy élted meg szerzőként? Segítette az írói folyamatot a karantén, vagy inkább hátráltatta? Hogyan hatott a bezártság a történetre, a szereplők személyiségére?

A karantén 2020. március közepén kezdődött az Egyesült Királyságban, és ezen a ponton már majdnem befejeztem a regényt. Eleve elszigetelten, intenzív életet éltem Yorkshireben, Anglia északi részén egy házban, távol a férjemtől és a londoni otthonunktól, így zavartalanul írhattam. Hetekig csak írtam és sétáltam, ennyi volt. Így, amikor a karantén bevezetésre került, nem volt nagyon más, bár nem sejtettem, hogy ennyire el fog húzódni. A regény szerkesztése az év során viszont nehéz volt, és ekkor már szükségem lett volna a figyelemelterelésre; fel kellett töltenem a tankot, de nem volt lehetőség találkozni a barátokkal vagy kirándulni a családdal, vagy tenni bármit, amit egy magányos író megkíván. Még három és fél évvel később sem változott túl sokat az életem!

Mindhárom eddig megjelent könyved kissé borongós hangulatú, nehéz témákat boncolgat, nehéz sorsokat mutat be. Sokat gondolkodtam, miközben olvastam, hogy vajon ezek a történetek terápiás céllal is születtek-e, vagy csak jobban kedveled az árnyaltabb sorsokat papírra vetni?

Nem dolgoztam ki magamból semmit, ilyen értelemben. Csak történeteket szerettem volna mesélni a történelem marginalizált embereiről, akik általában nők voltak, méghozzá szegény nők. Mindig elbűvölt az átlagemberek mindennapi élete az idők folyamán; szeretem a társadalomtörténetet, és azt hiszem, a regényeim ebbe a kategóriába tartoznak. Fleetwood karaktere nem volt szokványos, de akkoriból nem is hallottunk olyan nőkről, mint ő. Mindig is a férfiak fogták a tollat, úgymond, ezért szeretek a kevésbé ismert történetekben elmélyedni.

Minden könyvedben hangsúlyos a női összetartás, ezt minden írásodkor előtérbe helyezed, hogy erős, stabil női karaktereket alkoss meg?

Nem szándékosan helyezem előtérbe, de azt hiszem, érthető, hogy a nők szövetségesek voltak azokban az időkben, melyekről írok, mert az életük nagyon más volt, mint a férjüké, a bátyjuké vagy az apjuké. Úgy tűnik, vonz a különböző hátterű nők közt működő dinamika, és annak feltárása, hogyan alakítják azt. Természetesen, ha mindenki jól járna, nem lenne nagy sztori, szóval kell valami tűzijáték!

Hogyan inspirálódsz? Keresed, vagy hagyod, hogy megtaláljon? Van esetleg kedvenc helyed, ahol kifejezetten szeretsz írni, mert megihlet a hely szelleme?

Olvasok, podcasteket hallgatok, ellátogatok helyekre és nyitott vagyok az új ötletekre. Általában egy mindig megtalál. Ennek viszont tényleg olyannak kell lennie, ami igazán érdekel, és olyannak, amiről tudom, hogy sokáig fenn tudja tartani az érdeklődésem, mert egy könyvön akár két évig is dolgozhatok, legyen szó a cselekményről, a helyszínről, a karakterekről vagy az összeállításról. Ha azonnal nem tudom szeretni, nem erőltetem tovább, hogyan is tudna működni.

Készülőben a negyedik regényed, gondolom nagyon izgatott vagy a megjelenés miatt. A fülszöveg újabb nehéz sorsú nők útjára utal, és nagyon izgalmasnak ígérkezik. Várod már a megjelenést?

Nagyon izgatott vagyok a negyedik regényem, a ’The Household’ megjelenése miatt. A cselekmény a viktoriánus Londonban játszódik, és két nő sorsát követi egy Charles Dickens által a bukott nők számára felállított menedékhelyen, amely második esélyt kínál az életre. Dickens a házat egy barátjával, Angela Burdett-Coutts-szal alapította, aki London leggazdagabb asszonya volt; még Viktória királynőnek is kölcsönzött pénzt.

Ezek a nők gyakran mogorvák és hálátlanok voltak, ugyanakkor megvolt a maguk esze; hogy meg akartak-e menekülni, majd kiderül, a regény pedig azt mutatja be, mi történik akkor, amikor ők ketten elfoglalják helyüket a második esélyek házában.

Köszönöm az írónőnek és a 21. Század kiadónak a lehetőséget!
Stacey Halls könyveit ezen a linken lehet kedvezményesen megrendelni.

Kép forrása: https://www.staceyhalls.com/about/