Az idei év egyik legrosszabb olvasmányát köszönthettem ebben a kötetben. Az elejétől majdnem teljesen a végéig kínszenvedés volt, több szempontból is.

Az egyik, ami rengeteget ront az olvasási élményen, az a kiadói munka. A fordítás, a szerkesztés és a korrektúra hanyagsága minden oldalon visszaköszönt. Nem tudom, milyen lenne eredetileg az írónő stílusa, mert ebből semmi nem jött át, szerintem a fordító abszolút nem tudta elkapni. Három szó-, és gondolatismétlés folyton visszatért, számtalanszor olvastam akár bekezdésen belül is az „amaz”, „fintorog” és az „égnek emelte a kezét” kifejezéseket. Bármelyiket lehetett volna helyettesíteni szinonimával. A rengeteg magyartalan mondat komoly fordítást igényelt, hogy egyáltalán megértsem, mit is akar jelenteni az adott gondolat. Az elgépelésekről már nem is beszélek. Egyszerűen kritikán alulinak éreztem az egészet.

A másik dolog, ami zavart, az a kidolgozatlan karakterábrázolás. Úgy éreztem, az írónő egyáltalán nem szeretné, hogy megkedveljem a karaktereit, folyton ellentétesen cselekedtek, mint amiképp lefestette őket. A legszembetűnőbb karakterhiba Dáránál mutatkozott meg. Egy sok száz éves dzsinn, aki nem dzsinn, de úgy viselkedik, mint egy túlszteroidozott tini. Én elvárom egy ilyen hosszú időt megélt szereplőtől, hogy legyen a viselkedésében valami méltóságteljes, megfontolt, a beszéde pedig legyen egy kicsit fennköltebb. Bár a besorolás alapján a könyv fantasy, Dára szerepe maximálisan a YA kategóriába sorolja nálam a kötetet. Azért is vagyok mérges az ő ábrázolása miatt, mert egy nagyon érdekes szereplő lehetett volna. Számomra elképzelhetetlen, hogy egy kegyetlen harcos, aki ősidők óta létezik, pironkodjon egy lány előtt, majd nemtetszését kimutatva átmenjen hisztis tinifiúba.

Főszereplőnk Nahri, a legsemmitmondóbb karakter, akivel valaha találkoztam. Nem tudom sem negatív, sem pozitív jelzőkkel illetni, egyszerűen nem hagyott nyomot bennem, nem érdekelt mi történik vele a könyv során. Nem is beszélve arról, hogy a szereplők közti kémiának még csak szikráját sem éreztem.

Ali, a herceg, szintén egy átgondolatlanul megalkotott szereplő, bár a többiekhez képest még a legjobb. Ő teljesen mást tesz, mint ami mellett kiáll, tulajdonképpen fogalma sincs mit szeretne, csak megy, amerre az ár sodorja.

A legérdekesebb karakter talán Gasszán, ő legalább tartja magát a szerepéhez, akkor is, ha nem feltétlenül a pozitív mellékszereplők közé soroljuk.

A harmadik zavaró tényező, az indokolatlanul magas oldalszám. A könyv jórészében semmi nem történik, csak az elején, illetve az utolsó száz oldalon. Egyébként szócséplés. 100-150 oldallal kevesebb oldalszámba is belefért volna a történet, elkerülvén az ellaposodást.

A nem tetsző dolgok után kitérnék arra, ami viszont érdekelt. Az arab mesevilág, a dzsinnek és a többi mesés lény legendája, az egész környezet, egyszerűen csodás. Ezért is bánt, hogy egy ilyen jó alapanyaggal, de gyenge kivitelezéssel sikerült elrontani ezt a könyvet, végtelenül sajnálom, hogy nem tudtam szeretni.

Adatok

S. A. Chakraborty - Bronzváros
Eredeti cím: The City of Brass
Kiadó: Agave könyvek
Oldalszám: 518
Fordította: Benkő Ferenc